Moreno Sindy

Addiktológiai tanácsadó

Moreno Sindy

A szenvedélybetegségeket érintő szakmai ismeretek megszerzését megelőzően szubjektív tapasztalatokra tettem szert. A függőség érintettjeként 2002 szeptembere óta élek józanul, nem használok semmiféle tudatmódosító szert. Felépülésem tapasztalatát, a magamról tanultakat jól alkalmazom mindennapi munkámban is. Több mint tizenhárom éve, 2004 óta dolgozom terápiás munkatársként, színházterápiás műhelymunka vezetőként, illetve addiktológiai tanácsadóként.

Szakmai pályafutásomat a Leo Amici Alapítványnál kezdtem, ahol több mint négy évig dolgoztam. Később az INDIT Közalapítvány, Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthon munkatársa voltam, ahol az azóta is működő színházterápiás foglalkozást meghonosítottam. A Megálló Csoport Alapítványnál mint önismereti csoportvezető, színháztréner és segítő tevékenykedtem. Ezen felül a MAGADÉRT Drogmentességet Védő Alapítvány „Női önmagadért” nevű, gyakorlatorientált csoporttal dolgoztam, ahol a résztvevők a mozgásterápia segítségével kerülhetnek közelebb a nőiségükhöz, egyúttal megismerhetik elakadásaikat és rátalálhatnak saját megoldásaikra.

Jelenleg jóga oktatóként és ayurvédikus jógaterapeutaként is tevékenykedem. A jóga áldásos hatásait nem csupán saját magamon tapasztalhattam meg a mindennapok során, de segítői hivatásom gyakorlását is gazdagította ez az eszköztár. Ennek köszönhetően vált lehetővé, hogy a felépülés-központú munka szolgálatába állíthattam a jógát. Személyes és segítői tapasztalatom, hogy az önmagunkkal való kapcsolat megerősítésében fontos szerephez juthat a jóga, feladatomnak tekintem, hogy ezt az eszközt mások számára is elérhetővé tegyem.

Mindemellett jelenleg önismereti csoportokat, önismereti tréningeket, workshopokat vezetek és egyéni konzultációkat tartok.

Hiszek abban, hogy fontos a hitelességet összehangolni a szakmai tudással, ennek mentén igyekszem különböző eszközökkel segíteni a hozzám fordulókat.

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights