Zéró alkohol, zéró konfliktus?
Kémia órák emléktöredékeiből tudjuk, hogy az alkohol mi mindennek az oldására képes. Azt azonban a függőség élménye tanítja meg a szenvedélybetegnek, hogy az alkohol a fontos emberi kapcsolatokat is észrevétlenül feloldja. Vajon az italtól való megválás egyben azt is jelenti, hogy automatikusan rendeződnek a kapcsolatok? Mint egy szoftverfrissítést követően, az életünkben is visszaállíthatóak a „gyári beállítások”, miután az alkohol kikerült a képből?
Ami a „kösz, jól vagyok” után következik
Döntés, ami sorsfordító, de egyben beláthatatlan következményeket vázol fel. Aztán követi az első szermentes óra, nap, hét. Lehull a hályog, a borgőzös homály a tudatról, és egyre erősödik az az érzés, hogy ez nem is olyan rossz. Sőt kifejezetten jó. „Kösz jól vagyok!’ – még akár ezt is ki lehet mondani teljes meggyőződéssel a szermentesség első heteiben.
A függőség mértékegysége
„Ha minden este megiszom két sört, az már függőség?” Ehhez hasonló kérdéseket gyakran hall az addiktológiai szakember, de még gyakoribb, hogy nem hangosodnak fel az ilyen típusú kérdések, hanem néma kételyként motoszkálnak a fejekben. Ugyanakkor nincsen kizárólagos jó válasz az ilyen kérdésekre. Ezzel együtt figyelemre méltó, ha felmerül efféle aggály. Rátalálhat-e a saját válaszára a kérdező?
Függőség a hiedelmek tükrében
Vajon tényleg olyan a világ, amilyennek látjuk? A filozófiai jellegű kérdés látszólag a legkevésbé sem érinti a függőséget. Ha tudnánk is rá a választ, az sem oldaná meg a felépülés feladatát. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy saját hiedelmeink nagy mértékben meghatározzák azt, hogy miként vállalunk szerepet saját életünkben és milyen akaratlagos döntéseket, lépéseket teszünk.
A pokolba vezető út kövei
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ez a gyakran emlegetett mondat jól beleilleszthető azoknak a családoknak és mikroközösségeknek az életébe, ahol szenvedélybeteg él. A hozzátartozók és a szenvedélybeteghez kapcsolódó szeretett személyek többnyire kapálózva próbálnak ki mindent, ami lehetséges, és az összes varázsmondatot próbálják előhúzni a bűvös kalapból, hogy a függőség verméből kirántsák a szenvedélybeteget. Olykor azonban ez a legkevésbé sem segít, sőt…
Érzelemstabilizátor, avagy kincs, ami nincs
Mennyire könnyű és gondtalan lenne az élet, ha lenne valami, ami az érzelmeinket az optimumhoz igazítaná. Ha akadna olyasvalami, ami felránt a legsötétebb gödrökből és kisimítja a legmélyebb ráncokat is a homlokunkon. Valami, ami egyben tart, amikor minden szétesni látszik. És hogy ez a valami maga az alkohol, az sok megvezetett függő összetört illúziója.
A kis semmiség, amit alkoholizmusnak hívnak
Mitől számít valaki alkoholistának? Ez a kérdés nap mint nap elhangzik. Kevésbé az elfogyasztott alkoholmennyiség jelöli ki a láthatatlan határt szociális ivás és függőség között, mint inkább a mindennapokban megtapasztalt funkcióromlás és az életminőségre gyakorolt hatás. Amikor az átélt negatívumok már jelentkeznek, de a szerhasználónak esze ágában sincs mindezeket az alkoholfogyasztásához kötni, akkor beszélhetünk jó eséllyel bagatellizálásról.
A függőség és a nem létező varázspálca
A szenvedélybeteg hozzátartozója általában minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a függő megszabaduljon szenvedélybetegségétől. Hogyan változtathatnám meg őt? – legtöbbször ez a kérdés fogalmazódik meg az aggódó szülőkben, házastársakban. Miközben reménytelennek tűnik a válasz megtalálása, érdemes azon elgondolkodni, hogy talán a kérdésben rejlik a hiba.
Hozzátartozó a rengetegben
Miközben a szenvedélybetegségekről és a szenvedélybetegekről eltérő forrásokból szerezhetünk információkat, a személyes élethelyzetek akkor válnak igazán megismerhetővé, ha szót ejtünk a hozzátartozókról is. Nem csupán, mint a szenvedélybeteg mellett élő mellékszereplőkről, hanem mint saját sorsuk birtokosáról. És ebbe a sorsba bizony épp úgy beleivódott a függőség, mint a szenvedélybetegébe.
Az illuzionista esete a januárral
A decemberi ünnepkör kapcsán gyakran felmerül, hogy egy függő számára bizony ez az év egyik legmegterhelőbb időszaka. Miközben a száradó bejgli utolsó morzsáit még elpusztítjuk, számolnunk kell egy új év kezdetével, új feladatokkal és kihívásokkal. De vajon ez feloldozás vagy újabb nyomás egy szenvedélybeteg számára? Új és az újév?
