Üzenet a palackban: miért érdemes segítséget kérni?

Az alkohol és más pszichoaktív szerek ígérete idővel elcsöndesedik és láthatóvá válik az üzenet a palack mélyén: segítséghez kell folyamodni. A segítségkérés azonban nehéz műfaj, sokszor nem tudjuk, hogy kihez és hogyan  forduljunk, mit kell feladnunk önmagunkból akkor, amikor valahonnan segítséget kérünk. Kevésbé tanultunk rá arra, hogy miért lehet egyes élethelyzeteinkben a legegészségesebb teendő az, […]

Az alkohol és más pszichoaktív szerek ígérete idővel elcsöndesedik és láthatóvá válik az üzenet a palack mélyén: segítséghez kell folyamodni. A segítségkérés azonban nehéz műfaj, sokszor nem tudjuk, hogy kihez és hogyan  forduljunk, mit kell feladnunk önmagunkból akkor, amikor valahonnan segítséget kérünk. Kevésbé tanultunk rá arra, hogy miért lehet egyes élethelyzeteinkben a legegészségesebb teendő az, ha valakinek a segítségét kérjük. Gyengék vagyunk, ha segítségre szorulunk? Terhet rakunk önmagunkra és a másikra azzal, ha a segítséget elfogadjuk?

Amiben egyformák vagyunk

Amikor e sorok írója azt állítja, hogy ez a poszt lényegében mindenkinek szólhat –szenvedélybetegnek, és azoknak is, akiknek nincs érintettsége a szenvedélybetegségben–, azt  a szerző nem fellengzős könnyelműségből teszi. A segítségkérés és a segítség elfogadása életünk eltérő szakaszaiban, más-más okból kifolyólag mindannyiunkat érint. Gyermekkorban természetes, ha háromévesen a cipőfűző bekötését még nem tudjuk egyedül végrehajtani. Sem a segítségkérés, sem a segítségadás nem tűnik rendhagyónak vagy meglepőnek. Felnőttként, aktuális elakadásaink kapcsán mégis kevéssé ildomos más segítségére szorulni. Talán a gyermekiséghez, a „fejletlenséghez”, esetleg valamilyen deficithez kötjük azt az aktust, ami a segítség szándékával köt össze két vagy több embert? Miért nem tesszük meg a segítségkérés lépéseit akkor, amikor szükség lenne rá?

Adok-kapok

Amikor csontkovácshoz vagy éppen a fodrászhoz készülünk, egy meglévő és legitimált szükségletünk vagy igényünk kielégítésére keressük a megfelelő eszközöket és az asszisztenciát. Magától értetődő, hogy egyszemélyben nem vagyunk képesek önmagunk fogorvosává és hajszobrászává is válni. Megszületik egy igény és egy szándék, amihez problémamentesen hozzákapcsolódik a megoldás. Ugyanakkor azok a szükségleteink, melyek valamilyen hiányállapot vagy szenvedésnyomás mentén fogalmazódnak meg, olykor sokkal szégyenterhesebben öltenek formát és a segítségkérés sem történik meg magától értetődően. Hirtelen reflektorfénybe kerülnek saját vélt vagy valós defektusaink, hiányosságaink elmaradásaink és mulasztásaink. A szégyen és a bűntudat pedig tovább mélyíti a meglévő problémát, ami addiktológiai érintettség esetén azt jelenti, hogy a szégyen fájdalmas érzését csak az alkohol és a szer lesz képes csillapítani. Az ördögi kör működésbe lépett, ez a függőség sajátja. A szerhasználat-szégyen-szerhasználat motívumaival megrajzolt sorozat destruktív egyensúlyban tartja az egyént, ami egy huszárvágással szakítható meg. Akkor, ha az egyén eljut a segítségkérés pillanatához.

Észérvek: mire elég a logika?

Ha racionálisan végiggondoljuk, önmagunkhoz akkor tudunk jók lenni, ha befoltozzuk lelkünk szakadásait. Ha kielégítendő szükségletként értelmezzük a szer letételét, akkor az erre irányuló tevékenységek, „szolgáltatások”, a képzett és tapasztalati úton tudásra szert tett szakemberekkel való találkozás a megoldás irányába mutathat. A mindennapokban azonban ez közel sem ennyire egyszerű. A függőség mélyén megbújó öndestruktivitás, az egyén önmaga ellen fordított energiája automatizmussá vált az addikció természetéből kifolyólag. Mélyen húzódhatnak azok az okok, melyek ezt fenntartják. Az érzelmi síkon átélt mélypont vagy a minden kételyt kizáró szembesülés lendületet adhat a változás szándékának megszületéséhez. Mindez azonban túlmutat az észérveken.

Amit a segítségről tanultunk

Az összképet színesíti, hogy mindehhez hozzáadódik az a szocializációnkból fakadó tanulás és berögzülés, amit a segítségkéréshez kötünk. „Gyenge vagy!”- sütjük magunkra és másokra a bélyeget könnyedén. De valóban a gyengeség jele, ha saját elakadásainkat éles szemmel felismerjük és azon dolgozunk, hogy a legjobb alternatívák mentén javítsunk helyzetünkön? A segítő és a segített fél csak látszólag ül az asztal két eltérő oldalán. Miközben addiktológiai problémákból kifolyólag a szakember tekinthető felvértezettnek, egy másik szituációban talán pont a szakember kér segítséget, például az autója szervizelése céljából vagy saját egészségi állapota kapcsán. Ha elfogadjuk, hogy nem segítők és segítettek kétpólusú világában élünk, könnyebben szabadulunk az erős-gyenge ítéletek megsemmisítő súlyától. Pillanatokban, helyzetekben és szerepekben működünk, és ha a szenvedélybetegség kapcsán a függő értő segítségre talál, más-más szerepben egyre kompetensebbnek fogja érezni magát. Felépülő autószerelőként vagy pénzügyi tanácsadóként ő maga lesz képes egy más típusú segítségnyújtásra. Könnyebb adni, ha van miből.

Új megközelítésből

Átkeretezés. Ez egy olyan eszköz, aminek segítségével új rálátást nyerünk a minket érintő dolgokra.  Ha sikerül átkeretezni azt, ahogy segítségre szorulóként elesettnek és kiszolgáltatottnak látjuk magunkat, könnyen rájövünk, hogy lehet ezt másként is látni. Önmagáért tenni vágyó, tevékeny és kapacitálható egyén: így is láthatja magát egy felépülő, aki nem magányos farkasként szeretne szembenézni saját démonaival.

 

 

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Kapcsolatfelvétel