Tapasztalati szakértő, saját élményű segítő: többnyire ezen megnevezések egyikén tartják számon azokat a segítő hivatású felépülőket, akik saját függőségük és józanodásuk tapasztalatát kamatoztatják mások megsegítésében. Rajtuk kívül a jobb híján képzett segítőnek nevezett szakemberek erősítik az addiktológiai szakemberek táborát, akik valamilyen addiktológia közeli területen képezték magukat, hogy releváns tudással segítsék mások felépülését. Habár a gyakorlatban nem szakad szét ennyire élesen a két segítői tábor, mégis felmerülhet a segítséget kérő szenvedélybeteg fejében, hogy vajon kit érdemes keresnie, kinek a tapasztalata és tudása lehet ténylegesen hozzáférhető támasz számára.
A tapasztalati segítés fogalma
Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ki számít saját élményű, tapasztalati segítőnek. A legegyszerűbb válasz az, hogy a saját függőségének és felépülésének tapasztalatát elraktározó és kiaknázó segítő, aki az élmény szinten történő kapcsolódás által talál utat klienséhez. Az addiktológiai szakma több ilyen szakembert ismer és elismer. Ugyanakkor, ha azokra is saját élményű segítőként tekintünk, akik egy szenvedélybeteg hozzátartozójaként élték meg a függőség (és a felépülés) személyes történetét, akkor jóval többen tartoznak ebbe a táborba, mint azt elsőre gondolnánk.
Ki a hiteles tapasztalati szakértő?
Elfogadott vélemény, hogy a függőség ténye és a felépülés személyes tapasztalata még önmagában nem tesz valakit jó segítővé. Többen vannak azon a véleményen, hogy a józanodás első két évében nem érdemes segítői hivatásra vállalkozni. Már csak azért sem, mert a saját józanság megszilárdítása a kulcs ahhoz, hogy bármilyen nagyobb horderejű terv megvalósításához érdemes legyen nekilátni. A saját tapasztalás tehát formálja a segítői identitást, de önmagában nem tesz segítővé. A fejlett önreflexió, a szakmai együttműködésre való nyitottság, a reális énkép előnyös tulajdonságok a segítői hivatás gyakorlásához. Nem csupán a saját élményű segítők részéről, de egyáltalán a segítő hivatást gyakorlók körében.
Tankönyvszagú segítők
Ha a saját élményű segítők saját mélyrepülésük és felemelkedésük révén találtak rá hivatásukra, akkor a képzett segítők tudása személytelen és tankönyvszagú? A legkevésbé sincs így. A képzett segítőknek pont annyira dolga, hogy feltárják saját motivációjukat a hivatás gyakorlásában és tisztán lássák azokat a személyes sarokpontokat, melyek a hivatás megszerzése felé vezető úton jelen voltak mindvégig. Nem mindig, de sok esetben egy szenvedélybeteg szeretett személy a múltból, vagy valamilyen családi érintettség sarkallt valakit arra, hogy segítő pályát válasszon. Ez se nem jó, se nem rossz, de a segítőnek mindenképpen kötelessége önmaga felé, hogy önismeretre tegyen szert, és világosan lássa a határokat önmaga és kliense között. Erre a legtöbb segítő szakma tanulása során már a képzésben adódik lehetőség önismereti kurzusok keretében. Más esetben nem a szerhasználat ténye, hanem az érzelmi élet mögöttes történései azok, amelyekben a képzett segítő is magára ismer. Ha ezek elvarrt szálak a képzett segítő életében és rögzültek az önismeretében, akkor mindez az empátiás készségét fogja erősíteni.
Amiért nem két táborról kell beszélni
A gyakorlat azt igazolja, hogy a két eltérő típusú segítő jól össze tud dolgozni és képes megtámogatni a másik fél tudását és ismereteit. Team munkában, vagyis eltérő szakemberek összjátékában ez elvárható és kivitelezhető. Másrészt a két tábor valójában metszéspontokra talál. A saját élményű segítők jelentős része képesítést szerez a segítő hivatás gyakorlására és így saját szempontjai kiegészülnek a szakmai szempontokkal. A képzett segítői oldalon pedig sok esetben felismerésre kerül valamilyen személyes érintettség, amit érdemes megdolgozni. Lényegében tehát egy csapatban játszik a képzett és a tapasztalati segítő, és ugyanebben a csapatban játszik a változása elején araszoló, kezdő felépülő is.
Amikor a hivatástudat megfogan
Nem ritka, hogy a felépülésben lévő szenvedélybetegek idejekorán megfogalmazzák szándékukat, hogy segítő hivatást szeretnének gyakorolni. Habár sok megindító felépüléstörténet zárul azzal, hogy valaki saját kálváriáját megjárva a felépülés útjára lépett, majd segítőként mások felépülésében kapott szerepet, mégis rejt némi veszélyt a hivatásgyakorlás korán kialakult gondolata. A rizikó mégpedig abban rejlik, hogy a fókusz a saját teendőkről, feladatokról könnyen áttevődhet mások problémáira. A hárításnak egy észrevétlen formája lehet az, ha a saját elakadások elfedése a kifelé figyelés által valósul meg. Akár a saját felépülési munka megbicsaklása és a visszaesés is történet részét képezheti, és kétség nem fér ahhoz, hogy ez nem segíti sem az újonnan segítővé vált felépülőt, sem a segítségre váró, kezdő felépülő függőt.
Sokszínűség és aranyszabály
Valójában ahány személyiség és személyes történet, annyi segítő identitás. Ami mégis aranyszabályként megragadható, hogy a segítőnek karban kell tartania saját lelki egészségét, hiszen aligha lesz képes bármit is nyújtani, ha önmaga megfogyatkozik és nincs miből adnia. A segítőt is terhelhetik negatív életesemények és érzések, de a segítőnek is van lehetősége ezeket mederben tartani és segítséget kérni. Nincs ez másként sem a tapasztalati segítővel, sem a képzett segítővel. Mivel segítő és kliens viszonyában sokszor maga a segítő kapcsolat gyógyít, fontos a segítő hitelessége. Miközben a felépülő felel a saját elhatározásáért, a segítő azért felel, hogy a kellő tudással, arra alkalmas személyiségével és önazonosságával álljon az ügy mellé.
