A decemberi ünnepkör kapcsán gyakran felmerül, hogy egy függő számára bizony ez az év egyik legmegterhelőbb időszaka. Miközben a száradó bejgli utolsó morzsáit még elpusztítjuk, számolnunk kell egy új év kezdetével, új feladatokkal és kihívásokkal. De vajon ez feloldozás vagy újabb nyomás egy szenvedélybeteg számára?
Új és az újév?
Az ünnepek több szempontból is nyomás alatt tarthatják a szenvedélybeteget. A szeretet ünnepén a szokottnál is fájdalmasabb lehet szembesülni az izolációval, az elszegényedett kapcsolatokkal, a magánnyal, miközben az egész világ azt várja tőlünk, hogy ünneplőbe öltöztessük a szívünket. Ennek ellehetetlenülése maga a piros masnival díszített kudarc, legalábbis gyakori az efféle megélés. Eközben persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy az ünnepi asztal mellett szinte elvárt a koccintás, és a „csak a kedvemért koccints velünk”-típusú kínálgatás még egy harcedzett, sokéves józansággal bíró felépülőt is zavarba hozhat. A szer csábítása is erős, talán erősebb, mint máskor. És habár mondhatjuk, hogy mindez már a hátunk mögött van, a januárral is tervezni kell.
Mit ígér a hosszú tél?
Sokak számára kritikus időszak a január és a február. Az ünnepeken túl vagyunk, és az a gyermeki csodavárás, ami igenis létjogosultságot nyer karácsony idején, egész egyszerűen erejét veszti januárra. Az éjszakák hosszúak, a nappalok rövidek, a szürke tél zimankós heteket ígér, és mindez a hangulatunkat is könnyen megpecsételi. Ekkor lép a színre az illuzionista. Azt ígéri, hogy a valóság átszínezhető. Azt üzeni, hogy kiválogathatjuk az élet számunkra kedves dolgait, érzéseit, hangulatait, és megalkothatjuk a saját valóságunkat, miközben a feleslegessé vált kacatokat elszórhatjuk, és magunk mögött hagyhatjuk. Az alkohol és más szerek ezt ígérik. És lássuk be, jó darabig tartják is magukat ehhez az ígérethez. Hemingway egyszer úgy fogalmazott: „Azért iszom, hogy másokat érdekesebbnek lássak.” Nem Hemingway az egyetlen, aki így tesz.
Az illuzionisták már csak ilyenek
Az illuzionista tehát azt ígéri, hogy minden más lesz, mint amilyen. De legalábbis elviselhető. Az emberek, a helyzetek, a terek, az együtt töltött idő vagy éppen a szeretett személy hiányát kitöltő idő. Vagy akár a szürke, hideg tél. És az illuzionista egy darabig helyt áll az ígéret megtartásában, aztán egészen észrevétlenül –ahogy egy igazi mágustól elvárható- nyom nélkül képes elillanni. Amikor a hozzátartozók, közeli barátok azt kérdezik: „miért iszol?”, sokszor a legnehezebb kérdést teszik fel. Sok esetben az alkohol által átélt megkönnyebbülés érzése egyszerűbben megragadható, mint az, hogy minek a terhe alól ránt ki az alkohol. Vagyis, hogy minek ellenében hoz megkönnyebbülést, milyen nehézség(ek) keseríti(k) meg a mindennapokat? Erre a kérdésre nem kell egyedül keresni a választ. Már csak azért sem, mert saját önkéntelen gondolati torzításaink könnyen olyan tévútra viszik a magányos elmélkedést, ami ismét az alkoholfogyasztás felé vezet.
Új valóság helyett
A nehézségek azonnali feloldását valóban csak az illuzionista képes végrehajtani. Volt, nincs…lesz. Ez a képlete. Ad és elvesz. Ha egy függő képes felismerni az illuzionista játékszabályait és nem akar ezek szerint játszani, akkor már tett egy lépést annak érdekében, hogy az élet másként alakuljon. A felépülésre szánt idő és energia egyik eredménye lehet, hogy a nehézségek őszinte átélése, a megváltoztathatatlan elviselése és a megváltoztatható átalakítása elérhetővé válik. A január továbbra is hideg lesz és a nappalok apránként lesznek egyre hosszabbak és világosabbak. De talán majd lehet hóangyalt csinálni. Vagy forró teát inni egy kockás pokróc alatt. Ön most képes örömökkel tervezni?
