Titkom, titkom, mondd meg nékem…

„Azért iszom, mert...”, ez a mondat sokféleképpen befejezhető. De sokszor megesik, hogy egy-egy ilyen mondatot nem lehet befejezni, mert olyan megterhelő titkok állnak a háttérben, amelyek felvállalása ellehetetlenül. A titkok egy része a tudattalanban reked anélkül, hogy az érintett képes lenne közvetlenül szembenézni velük. Más titkok megférnek a tudatos szinten is, de emberfeletti erőket igényel elkendőzésük, leplezésük. A titkok jelentős része oldódik az alkoholban, a szerfogyasztás enyhülést és megkönnyebbülést hoz. Ideig-óráig.

Titkom, titkom, mondd meg nékem…

A szerfogyasztás hátterében gyakran bújnak meg súlyos traumák, szégyentől terhes életesemények, olyan stigmák, amelyek az egyénre égtek. Feldolgozatlanságuk még hosszú évek elteltével is megterhelő érzésekkel töltheti el az egyént. Az is előfordulhat, hogy betolakodó emlékek vagy álmok formájában köszönnek vissza a traumák, a korábbi történések és szégyenfoltok. Az sem ritka, hogy a teljes énképet átrajzolják bizonyos rejtve őrzött információk vagy sérelmek. A „nem vagyok elég jó” érzés több színtéren felbukkanhat: a párkapcsolatban, a munkában, vagy csak egyszerűen a tükörbe nézve. A „nem vagyok elég jó” érzés számos reakciót életre hívhat: újabb és újabb célok hajszolását, túlkompenzálást, lazulást az alkohol segítségével, vagy éppen mindezt együttesen. Előfordul, hogy az egyén tudattalanul újra és újra ugyanabba a helyzetbe sodródik, elhagyott gyermekből elhagyott feleséggé, férjjé válik. Olyan csapdahelyzeteke ezek, amelyekben a szerhasználat látszólag instant megoldást kínál. A nehézségek azonban nem múlnak el nyomtalanul, a problémák hatványozódnak és elmélyülnek.

A súlyos titkok közé tartozhat például a gyermekkori bántalmazás vagy elhanyagolás, a szexualitással kapcsolatos elakadások, az eltitkolt vagy fel nem ismert homoszexualitás. A szerfogyasztás felejtést ígér, de vajon tényleg lehetséges alaposan becsomagolni és a fiók mélyére temetni a legfájóbb élményeket? Ha mindez szerhasználattal párosul, a gyors és fájdalommentes megoldás csupán hamis ígéret. Az absztinencia vagyis a szermentesség kialakítása lemezteleníti a fájó tényeket és emlékeket. Lehetővé teszi, hogy a felépülő szembenézzen saját démonjaival. A nyomasztó életesemény vagy probléma nem törvényszerűen temeti maga alá a szerfogyasztót. . A szer többé nem áll a fogyasztó és az őt hátráltató titok közé. A blokkok jelentős része feloldható, a problémák éle tompítható, a kitörölhetetlen  emlékek elfogadása és az ezekkel való együttélés megkönnyítheti a továbbiakat. Ehhez segítségre lehet szükség.

Az úgynevezett önmedikalizációs modell, vagyis az öngyógyítás elméletének értelmében a szerhasználat egy következmény. Pszichés elakadások, sérelmek, esetleg pszichiátriai betegségek tudattalan orvoslása történik a szerekkel. Ennek eredménye, hogy a kiinduló probléma kiegészül a függőséggel. Ez a kezdeti nehézség vagy lebilincselő titok akkor válik hozzáférhetővé és kezelhetővé, ha leválasztják róla az alkoholt, a szert. Eszerint a elsőrendű probléma a pszichológiai-pszichiátriai akadály, és erre épül a függőség.  Más elképzelés szerint egyenértékű a megélt probléma és a függőség. Ezek szerint nem szükséges alá-fölérendelt viszonyba állítani a két jelenséget. Ugyanakkor ez az elmélet is azt támogatja, hogy nem elég letenni a szert, a fájó élmények és érzések mögé kell nézni. Nehéz és súlyos lépést jelent kilépni a titok takarásából és felvállalni a nehézségeket. Ugyanakkor nem kell egyedül maradni ezekkel a súlyokkal. A megosztás könnyíthet a terheken.

Induljunk ki abból a példából, hogy hegymászóként nekivágunk egy hegycsúcs meghódításának. Erre minden esélyünk megvan, bennünket is megillet a siker elért eredményeink tükrében. Mégis nehezítő körülménynek vagyunk kitéve, ha súlyos csomagokat viselünk a vállunkon. Olykor, a menetelés monotóniájában elfeledkezünk a vállunkra nehezedő tehertől, máskor minden lépésünket hátráltatja a nehéz csomag. Azt is megtapasztalhatjuk, hogy ahogy haladunk, a csomagunk súlyra lépésről lépésre egyre nehezebbnek tűnik. Előfordulhat, hogy már nem vagyunk képesek gyönyörködni a táj szépségében, nem tudjuk élvezni az út kínálta kalandokat, mert már semmi mást nem érzünk, mint a vállunkra nehezedő nyomást. Azt a terhet, ami mindvégig velünk volt, és ami talán teljesen elhatalmasodott felettünk. Ha a terhet megosztjuk, és többen cipeljük, a súlyából is kevesebbet érzünk. Ha egy pillanatra letesszük, és ránézünk, a súlyán túl többet is megtudunk róla: az alakját, a színét, a milyenségét. Ugyanez a helyzet a súlyként ránk nehezedő titkainkkal is.

Titkom, titkom, mondd meg nékem…

Maradjunk az említett példánál. A Himalája hegymászóit több mint hatvan éve serpák segítik. A serpák tulajdonképpen egy keleti népcsoport, akkor ismerte meg őket a világ, amikor az első hegymászót felsegítették a csúcsra az ötvenes években. A serpa egy hegyi vezető, aki nem mássza meg a csúcsot a hegymászó helyett és nem ad felmentést a terhek cipelése alól, de mindvégig mellette van és segíti őt célja teljesítésében. Azt mondják, hogy a serpák számára nem a hegycsúcs jelenti a szépséget. A serpa szemét az gyönyörködteti, ha lenéz a csúcsról, és látja e megtett útat, a tekintete elé táruló tájat.

A serpák jelenléte nemcsak a hegymászóknak adatik meg. A titkok, traumák, terhek cipelésében segíthet egy sorstárs vagy egy szakember. A szerek használatánál megbízhatóbb támaszként éretőek el ezek a segítő személyek. Tartósabb, hatékonyabb segítségre lehet számítani ezektől a serpáktól. Lesz, ami a hegyi vezető dolga lesz, és lesz olyan feladat is, ami alól nem mentesíthető az a vándor, aki kalandra és olykor talán veszélyesnek tűnő felfedezésre indul. Együtt könnyebb. Mit gondol, Ön készen áll az útra?

Önnek, vagy hozzátartozójának segítségre van szüksége?

Verified by MonsterInsights